„Éva! Arra kérem, hogy készüljön fel, egy 20 perces prezentációval. A holland vezetőket nagyon érdekli az Ön projektje. Két hét múlva itt lesznek és szeretnék megtudni, mitől ilyen jók az eredményei. - mosolygott rám a főnököm és elment.
Én meg ott ültem leforrázva. 2 éve dolgozom ezen a projekt, az elején nagyon sok munkát tettem bele. Most már könnyedén működtetem és az eredményem a legjobbak között van, 37 ország 2.000 munkavállalója közül. Mégis, ha arra gondolok, hogy ki kell állnom a vezetők elé beszélni a saját teljesítményemről, minden erőm elhagy, rettegek.”
A fenti mondatokkal indította Éva a személyes találkozót.
Majd a következőkkel foglalta össze a teljes képet: „Ha nem dolgozom jól, nincs helyem a cégnél, ha jól dolgozom, akkor meg el kell mondani, hogyan csináltam. Mind a kettő nagyon nehéz, mégis meghúzva magamat szívesen dolgozok, de kiállni az vezetők elé beszélni, az félelmetesen hangzik!”
Mondhatom én Évának, hogy ne törődjen azzal, hogy retteg a vezetők előtt beszélni, csak csinálja bátran! Ezzel arra késztetem, hogy tolja féle a rossz érzéseit és cselekedjen. Más szavakkal, amikor Éva belső világában megszólal a „vészcsengő” nehéz őt arra kérni, hogy maradjon nyugodt és csak folytassa tovább, amit eddig is csinált. Évát éppen ez a szokás (hogy félre tolja a rossz érzéseit) keverte bajba. A "vészcsengő" azért szólal meg, hogy egy sérülést elkerüljön. Az élet szeretne rámutatni, hogy amennyiben ezt a megoldást választja újabb és újabb sérülések várhatóak.
Éva tehetetlennek érzi magát: ha nem lesz prezentáció, neheztelni fog rá a főnöke.
Ha lesz csak nem sikerül jól, akkor meg a holland vezetők fognak csodálkozni, hogy „ez a béna nő” hogyan került a cég legjobbjai közé?
Olyan mintha Évának nem lenne pozitív belső képe a sikeres prezentációról, nem tudja elképzelni. Ha nem tudja elképzelni, hogyan tudná megvalósítani?
Pillantsunk az események mögé:
Évát az gyötri, hogy ha nem jól teljesít, el fogják utasítani, talán még az előmenetele is megtörik az eredményei dacára.
Csak olyan esemény következményeit tudjuk előre megjósolni, ami valamilyen módon már ismerős számunkra.
Kilenc éves volt Éva, amikor egy tornászversenyen vett részt. Szalaggal a kezében zenére ugrált egy hatalmas szőnyegen. Szerette ezt a sportot és nagyon sokat készült a versenyre. Az edzője azzal bíztatta, hogy ha itt jól teljesít, akkor egy magasabb szintű versenyzési lehetőség nyílik meg előtte. Éva mindent beleadott, negyedik helyezett lett. Ami nem volt elegendő a kvalifikációhoz.
Anyu otthon csodás lakomával készült az ifjú sportoló ünneplésére. Ezért nem jött el megnézni a versenyt.
Ami Évát sokkal jobban bántotta, az az Apja viselkedése volt.
Az eredményhirdetéstől hazáig, nem beszéltek egyetlen szót sem a versenyről, csak a legszükségesebb szavak hangoztak el:
- Készen vagy? Indulhatunk?
- Megyek. ☹
Az utazás másfél óra volt a tornacsarnoktól hazáig. Apu vezette az autót, Éva pedig csendben ült a hátsó ülésen és belül rogyott össze percről - percre jobban. Hiába várta otthon a szeretettel készült lakoma és anyu érdeklődése, Éva sírásban tört ki és bezárkózott a szobájába, csak nagy sokára tudott valamelyest megnyugodni.
Ez az élmény volt az, ami a karrierjét megpecsételte. Nem csak a sport karriert, bár az is eltört azon a napon, hanem Éva minden további előmenetelét befolyásolta. Az egyetemi évek alatt sem szeretett kiállni hallgatóság elé beszélni és a szóbeli vizsgákra is rettegéssel készült. (Bár az egyetemen ez nem szokatlan jelenség.)
Évában kialakult egy viselkedési mintázat: keményen kell hajtanom, hogy valami elismerést kapjak, ha ezek után még meg is kell mutatnom, hogy mit tudok, annak katasztrófa lesz a vége.
Ez a tapasztalatra épülő rossz érzés az évek múlásával egyre erősebb lett benne.
Évának ezzel a mintázattal a lelke mélyén a diploma megszerzése sem volt könnyű feladat, pedig nagyon jó és szorgalmas tanuló volt, a tanárai szerint.
Az AnaLog Találkozó során a közös munkánk eredményeként Éva megtalálta a fenti problémás történetet gyökerét. Egészen pontosan azt a pillanatot, amikor elkezdi a tornát.
Vajon milyen késztetés vitte az első edzésre? Te mit gondolsz?
Évának ezzel a felismeréssel és javítással nyugalom és békesség költözött a szívébe. Képes lett arra, hogy sikeresen elképzelje és felkészüljön a hollandok számára azzal a bizonyos prezentációval. Úgy hallottam, nagy sikere volt.
Innen is gratulálok Évának.
Sebők Zsolt
