2023. január 10.
AnaLog Blog
címkék:none

„Te mire vágysz?” kérdezte az Aranyhal, avagy gondolatok az újévi fogadalmak természetéről

Szilveszter éjszakáján a pezsgő, virsli és petárda eső után, amikor már minden elcsendesedik, sokunkban megjelenik egy gondolat: „Milyen évet hagyok magam mögött?”

Ilyenkor készítünk egy rövid számvetést:

  • Ez volt a tervem, ezek megvalósultak, ezek pedig nem!
  • Ezt nem terveztem, mégis megtörtént és milyen jó, hogy így alakult!
  • Ezt nem terveztem, mégis megtörtént, micsoda balszerencse!

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok töltik meg elménket.

Nem az a kérdés, hogy milyen kategóriák vannak itt, sokkal fontosabb, hogy melyik van túlsúlyban? Hiszen akinek a legtöbb terve teljesül, az jól érzi magát, sikeres emberként gondol önmagára. Akinek pedig kevés elképzelése válik valóra, az rosszul érezheti magát és igyekszik terveit minimalizálni, úgy is szoktunk fogalmazni, hogy reális tervet tűzzünk ki magunk elé. (A reális terv az, ami szinte már meg is valósult.)

Tapasztalataim szerint e kérdésben a legfontosabb tényező a tervek megfogalmazásakor eldől.

Sok évet töltöttem el - 30-nál is többet - üzleti környezetben, ahol minden lépésünket a tervezés előzte meg. Mielőtt beszereztünk egy gépet, készítettünk egy tervet. Mielőtt felvettünk néhány új kollégát, készítettünk egy másik tervet sok-sok számítással, hogyan fognak beilleszkedni a cég életébe, mennyit fognak termelni, mibe fog kerülni…? Mielőtt megtartottunk egy prezentációt, készítettük egy-egy menetrendet és megbeszéltük a vezetőnkkel… és még hosszan sorolhatnám.

Ezt a tervkészítési mechanizmust olyan jól begyakoroltuk a munkában, hogy a magánéletben is használni akartuk. Sok alkalommal részt vettem januári évindító tervező mini tréningeken. Ezeken a programokon álmodoztunk egy jót, aztán naptárba öntöttük az álmainkhoz vezető út lépéseit. Ahogyan kezdtem távolodni a 35. születésnapomtól, ezek a tervek egyre halványabban valósultak meg. 40-hez közelítve, már a tervet sem készítettem el, mert nem hittem, hogy bármi is megvalósulhat a leírt álmokból. Még akkor sem, ha nagyon alaposan felbontom napi teendőkre. Ez egy kicsit el is vette a kedvemet az álmodozástól és a tervek készítésétől.

Pár év szünet után találkoztam össze az AnaLog Módszer által nyújtott tervezési technológiával. Ez egy nagyon egyszerű technika: a teendőm csak annyi volt, hogy amit szeretnék, hogy megvalósuljon, le kell írni kb. 1 db A/4-es lapra. Majd másnap ismét. Hozzá is kezdtem a munkához. Kb. fél év telt el, mire le tudtam írni úgy a tervemet, hogy egy tiszta képet lássak, gátló érzelmek nélkül. Természetesen fél év után még nem kezdett történni semmi. Hozzáfogtam egy új ház megtervezéséhez úgy, hogy a saját műszaki képességeimmel fel tudjam építeni. (Abból sem lett semmi – szerencsére.)

Közben nem hagytam abba az AnaLog Módszer gyakorlását, mert éreztem, hogy ez visz előre még akkor is, nem tudom pontosan hová vezet az út.

AnaLog tervem lényege az volt, hogy egy kis falu közelében egy új építésű házban éllek a családommal és onnan dolgozom. Olyan munkám van, ami miatt ebben a csendes faluban is felkeresnek az ügyfeleim. Minden korábbi tervezéshez képest volt egy nagyon alapvető különbség, nem szabadott hozzá időtervet tenni, sőt, semmilyen időbeliséget nem volt szabad belefogalmazni.

Mivel a tervem nem kezdett el megvalósulni, fogtam a tíz havi munkámat és a füzettel együtt „bevágtam a sarokba”. És ezzel le is mondtam róla. Ekkor a fővárosban éltünk és volt egy vidéki telkünk (150 km-re), ott képzeltük el az életünket a feleségemmel.

Anélkül, hogy a Kedves Olvasót a részletekkel fárasztanám, apró lépésekkel elkezdett az élet fordulni a leírt terv irányába. Persze ezt én akkor még nem vettem észre. Vidékre költöztünk, a telkünktől 25 km-re, hogy a gyermekeink elkezdjék az iskolát. Mivel messze voltam a fővárostól, a munkák sem úgy jöttek mint annak előtte, állás után néztem. Két hónap keresgélés után találtam egy remek állást, Pesten. Kezdődött a heti ingázás. A telkünkön még egy kapavágás nemsok, annyi sem történt, a hónapok meg teltek.

A telek vásárlásakor elhatároztuk, hogy rönkházat fogunk építeni. Amikor hozzá kezdtünk a tervezéshez két információ lepett meg minket:

  1. Egy gazdaságos rönkházhoz, ami kb. 100 m2 (10 méter x 10 méter), és hozzávetőleg 100-110 db fenyőfa kivágása szükséges, amelyek darabja 50-80 évnél öregebb. Ez a természet szerető szívemnek elfogadhatatlan volt.
  2. A faluban ahol a telek található, a helyi építési szabályzat szerint fa burkolatú épület nem építhető, vagyis ha fából van az épület akkor is vakolni kell a külsejét. (Ki gondolta volna, a szomszéd faluban mindez már nem érvényes, ott lehetne rönkből a ház, csak nem ott van a telek.) Így le kellett mondani a rönkházról.

Ez a két infó gyakorlatilag megakasztotta az álmaink felé vezető utat. Ezért vártunk és dolgoztunk tovább.

Itt most ugorjuk az időben kb. 5 évet, 2022. június. Állok egy kőműves bakon és vakolom a felépült házunk falát. Kezemben a fándli és a simító, kitanultam a vakolás fortélyait, mert rávitt a szakember hiány, no és szívesen is végeztem. Ahogy ott állok kezemben a szerszámokkal, eszembe jut A Füzet! Az a bizonyos füzet, amiben sok évvel ezelőtt az álmaimat kezdtem jegyzetelni - időhatár nélkül. Már nem tudom, hogy hol van az a füzet, de azt tudom, hogy minden, amit akkor beleírtam az ma már történik velem.

Egy éve lakunk itt, abban a csendes faluban, ahol a telket vásároltuk, otthon dolgozom, megtalálnak az ügyfelek. (Mert a Covid kitaposta az utat, hogy tudjak online is ügyfeleket fogadni.) Egy ökoházat építettünk a feleségemmel, 50 km-es körzetben nincs ilyen technológiájú lakóház. Még ha nem is ez volt a tervünk a vásárlás pillanatában, ma az energiaválság idején nagyon hálásak vagyunk, hogy ezt a módszert választottuk, rendkívül gazdaságos az otthonunk fenntartása. Magaságyások vannak a kertünkben, kutyánk van és még hosszan sorolhatnám…

Tapasztalataim szerint amikor hagyományos módon tervezünk, egy hiányállapotból indítjuk el az álmainkat, ebből a hiányérzetből építjük fel a terveinket, a belső képeinket is ez a hiányállapot vezérli. Ez úgy fog működni, mint a fának a magja: ha az akácfa magját ültetjük el, az csupán ábránd marad, hogy arról a fáról barackot tudunk szüretelni.

Néhány példa a hiányból induló tervek bemutatására:

  • Szeretnék lefogyni 5-10-20 kg-ot. (Vagyis most kövérnek látom magamat?)
  • Szeretném elhagyni az alkohol fogyasztását! (Szóval most túlzásba viszem? Netán alkoholistaként gondolok magamra?)
  • Szeretnék egy másik állást. (Mert, amit most fizetnek a munkahelyemen az semmire sem elég. Vagyis szegénynek, kihasználhatónak látom magamat?)
  • Elkezdek egy mellékállású vállalkozást, hogy több pénzem legyen. (Könnyen lehet, hogy ez a vállalkozás pénzbe fog kerülni, pénzt fog fogyasztani, mert a hiány állapotával indul el?)
  • Szeretnék saját lakást vagy házat. (Mert most bérleményben lakom, így 10-20 év alatt kifizetem az építés teljes költségeit valaki másnak, ez rossz érzés nekem.)
  • Szeretnék jó környéken lakni. (Mert itt elviselhetetlenek a szomszédaim és ez már nagyon zavar.)
  • Szeretnék párkapcsolatot. (Mert egyedül unalmas és magányos az életem.)
  • Szeretnék gyereket, hogy legyen kivel eltölteni az időmet, mert a férjem sokat van külföldön. (Esetleg a gyermek a magány távoltartásának eszköze lenne?)

Természetesen a példák sarkosak kicsit, azt mégis jól megmutatják, hogy a hiányállapot befolyásolja a kitűzött célt. Mivel a hiányállapot a terv magja, ezért a fához hasonlóan, könnyen lehet, hogy az adott terület hiánya fog gyarapodni a terv kibontakozása során.

Most pedig térjünk vissza az év eleji fogadalmakhoz. Vannak évek, amikor úgy gondolunk a terveinkre, mintha a mesebeli aranyhallal találkoznánk, akit a szegény (éhező) halász talál a hálójában és az aranyhal – a szabadságáért cserébe - teljesíti a halász három kívánságát. Bátrak leszünk és öt vagy tíz célt is megfogalmazunk az aranyhal számára, hogy tudjon választani, melyiket hozza el számunkra. Egyiket sem szokta. Ezek azok a célok, amit a következő Szilveszter éjszakáján a nem teljesült halmazba fogunk rakni. Ezek a tervek azok, amelyek végük szomorúsághoz vezetnek.

Mióta az AnaLog Módszerrel behatóbban foglalkozom, megtanultam, hogy csak arra figyeljek: amikor elindítok egy folyamatot, azt a belső világomban jó érzések támogassák, mert ha ez nincs meg (vagyis nem hallgatok a belső jelzéseimre), a nehézségek fognak tornyosulni az utamban. Fontos különbség, hogy „jó érzésem van” amikor elkezdek valamit, vagy „jó érzés tölt el, ha arra gondolok, hogy valami majd meg fog valósulni a jövőnek egy pontján”. Ez utóbbi szinte biztosan egy jelenlegi hiányérzésből keletkezik, még akkor is, ha ez nem látszik annak számára, aki a tervet megfogalmazza.

Azt is megfigyeltem, hogy el tudom kezdeni a folyamatot rossz érzéssel, csak annak nagyon sok akadálya keletkezik út közben és emiatt nagyon sokba fog kerülni számomra. Nem csupán pénzben, erőfeszítésben is.

Amikor sok évvel ezelőtt A Füzetemet bevágtam a sarokba, egy dolgot megtartottam, az pedig az AnaLog oldások rendszeres gyakorlása. Ezzel a gyakorlattal tudom kormányozni az életemet onnan, ahol nekem rossz - vagyis feszülté tesznek a történések, a nem teljesülő célok – oda, ahol nekem JÓ - vagyis nyugalom és béke vesz körül és áramlik az életem.

Így már halásznom sem kell, hogy találjak egy valamire való aranyhalat.

A személyes (vagy online) találkozó során, közös munkával, megkeressük és átalakítjuk az események alakulásáért felelős tapasztalatokat. A legtöbb esetben ezzel az átalakítással a probléma fő okát szüntetjük meg.
Copyright © 2021 – 2024 | Sebők Zsolt - Minden jog fenntartva Honlapkészítés: Inspiráló Honlapok
envelopephone-handsetcalendar-fullmagnifiercross linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram