Szilveszter éjszakáján a pezsgő, virsli és petárda eső után, amikor már minden elcsendesedik, sokunkban megjelenik egy gondolat: „Milyen évet hagyok magam mögött?”

Ilyenkor készítünk egy rövid számvetést:

• Ez volt a tervem, ezek megvalósultak, ezek pedig nem!
• Ezt nem terveztem, mégis megtörtént és milyen jó, hogy így alakult!
• Ezt nem terveztem, mégis megtörtént, micsoda balszerencse!

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok töltik meg elménket.

Nem az a kérdés, hogy milyen kategóriák vannak itt, sokkal fontosabb, hogy melyik van túlsúlyban? Hiszen akinek a legtöbb terve teljesül, az jól érzi magát, sikeres emberként gondol önmagára. Akinek pedig kevés elképzelése válik valóra, az rosszul érezheti magát és igyekszik terveit minimalizálni, úgy is szoktunk fogalmazni, hogy reális tervet tűzzünk ki magunk elé. (A reális terv az, ami szinte már meg is valósult.)

Tapasztalataim szerint e kérdésben a legfontosabb tényező a tervek megfogalmazásakor eldől.

Sok évet töltöttem el - 30-nál is többet - üzleti környezetben, ahol minden lépésünket a tervezés előzte meg. Mielőtt beszereztünk egy gépet, készítettünk egy tervet. Mielőtt felvettünk néhány új kollégát, készítettünk egy másik tervet sok-sok számítással, hogyan fognak beilleszkedni a cég életébe, mennyit fognak termelni, mibe fog kerülni…? Mielőtt megtartottunk egy prezentációt, készítettük egy-egy menetrendet és megbeszéltük a vezetőnkkel… és még hosszan sorolhatnám.

Ezt a tervkészítési mechanizmust olyan jól begyakoroltuk a munkában, hogy a magánéletben is használni akartuk. Sok alkalommal részt vettem januári évindító tervező mini tréningeken. Ezeken a programokon álmodoztunk egy jót, aztán naptárba öntöttük az álmainkhoz vezető út lépéseit. Ahogyan kezdtem távolodni a 35. születésnapomtól, ezek a tervek egyre halványabban valósultak meg. 40-hez közelítve, már a tervet sem készítettem el, mert nem hittem, hogy bármi is megvalósulhat a leírt álmokból. Még akkor sem, ha nagyon alaposan felbontom napi teendőkre. Ez egy kicsit el is vette a kedvemet az álmodozástól és a tervek készítésétől.

Pár év szünet után találkoztam össze az AnaLog Módszer által nyújtott tervezési technológiával. Ez egy nagyon egyszerű technika: a teendőm csak annyi volt, hogy amit szeretnék, hogy megvalósuljon, le kell írni kb. 1 db A/4-es lapra. Majd másnap ismét. Hozzá is kezdtem a munkához. Kb. fél év telt el, mire le tudtam írni úgy a tervemet, hogy egy tiszta képet lássak, gátló érzelmek nélkül. Természetesen fél év után még nem kezdett történni semmi. Hozzáfogtam egy új ház megtervezéséhez úgy, hogy a saját műszaki képességeimmel fel tudjam építeni. (Abból sem lett semmi – szerencsére.)

Közben nem hagytam abba az AnaLog Módszer gyakorlását, mert éreztem, hogy ez visz előre még akkor is, nem tudom pontosan hová vezet az út.

AnaLog tervem lényege az volt, hogy egy kis falu közelében egy új építésű házban éllek a családommal és onnan dolgozom. Olyan munkám van, ami miatt ebben a csendes faluban is felkeresnek az ügyfeleim. Minden korábbi tervezéshez képest volt egy nagyon alapvető különbség, nem szabadott hozzá időtervet tenni, sőt, semmilyen időbeliséget nem volt szabad belefogalmazni.

Mivel a tervem nem kezdett el megvalósulni, fogtam a tíz havi munkámat és a füzettel együtt „bevágtam a sarokba”. És ezzel le is mondtam róla. Ekkor a fővárosban éltünk és volt egy vidéki telkünk (150 km-re), ott képzeltük el az életünket a feleségemmel.

Anélkül, hogy a Kedves Olvasót a részletekkel fárasztanám, apró lépésekkel elkezdett az élet fordulni a leírt terv irányába. Persze ezt én akkor még nem vettem észre. Vidékre költöztünk, a telkünktől 25 km-re, hogy a gyermekeink elkezdjék az iskolát. Mivel messze voltam a fővárostól, a munkák sem úgy jöttek mint annak előtte, állás után néztem. Két hónap keresgélés után találtam egy remek állást, Pesten. Kezdődött a heti ingázás. A telkünkön még egy kapavágás nemsok, annyi sem történt, a hónapok meg teltek.

A telek vásárlásakor elhatároztuk, hogy rönkházat fogunk építeni. Amikor hozzá kezdtünk a tervezéshez két információ lepett meg minket:

1. Egy gazdaságos rönkházhoz, ami kb. 100 m2 (10 méter x 10 méter), és hozzávetőleg 100-110 db fenyőfa kivágása szükséges, amelyek darabja 50-80 évnél öregebb. Ez a természet szerető szívemnek elfogadhatatlan volt.
2. A faluban ahol a telek található, a helyi építési szabályzat szerint fa burkolatú épület nem építhető, vagyis ha fából van az épület akkor is vakolni kell a külsejét. (Ki gondolta volna, a szomszéd faluban mindez már nem érvényes, ott lehetne rönkből a ház, csak nem ott van a telek.) Így le kellett mondani a rönkházról.

Ez a két infó gyakorlatilag megakasztotta az álmaink felé vezető utat. Ezért vártunk és dolgoztunk tovább.

Itt most ugorjuk az időben kb. 5 évet, 2022. június. Állok egy kőműves bakon és vakolom a felépült házunk falát. Kezemben a fándli és a simító, kitanultam a vakolás fortélyait, mert rávitt a szakember hiány, no és szívesen is végeztem. Ahogy ott állok kezemben a szerszámokkal, eszembe jut A Füzet! Az a bizonyos füzet, amiben sok évvel ezelőtt az álmaimat kezdtem jegyzetelni - időhatár nélkül. Már nem tudom, hogy hol van az a füzet, de azt tudom, hogy minden, amit akkor beleírtam az ma már történik velem.

Egy éve lakunk itt, abban a csendes faluban, ahol a telket vásároltuk, otthon dolgozom, megtalálnak az ügyfelek. (Mert a Covid kitaposta az utat, hogy tudjak online is ügyfeleket fogadni.) Egy ökoházat építettünk a feleségemmel, 50 km-es körzetben nincs ilyen technológiájú lakóház. Még ha nem is ez volt a tervünk a vásárlás pillanatában, ma az energiaválság idején nagyon hálásak vagyunk, hogy ezt a módszert választottuk, rendkívül gazdaságos az otthonunk fenntartása. Magaságyások vannak a kertünkben, kutyánk van és még hosszan sorolhatnám…

Tapasztalataim szerint amikor hagyományos módon tervezünk, egy hiányállapotból indítjuk el az álmainkat, ebből a hiányérzetből építjük fel a terveinket, a belső képeinket is ez a hiányállapot vezérli. Ez úgy fog működni, mint a fának a magja: ha az akácfa magját ültetjük el, az csupán ábránd marad, hogy arról a fáról barackot tudunk szüretelni.

Néhány példa a hiányból induló tervek bemutatására:

• Szeretnék lefogyni 5-10-20 kg-ot. (Vagyis most kövérnek látom magamat?)
• Szeretném elhagyni az alkohol fogyasztását! (Szóval most túlzásba viszem? Netán alkoholistaként gondolok magamra?)
• Szeretnék egy másik állást. (Mert, amit most fizetnek a munkahelyemen az semmire sem elég. Vagyis szegénynek, kihasználhatónak látom magamat?)
• Elkezdek egy mellékállású vállalkozást, hogy több pénzem legyen. (Könnyen lehet, hogy ez a vállalkozás pénzbe fog kerülni, pénzt fog fogyasztani, mert a hiány állapotával indul el?)
• Szeretnék saját lakást vagy házat. (Mert most bérleményben lakom, így 10-20 év alatt kifizetem az építés teljes költségeit valaki másnak, ez rossz érzés nekem.)
• Szeretnék jó környéken lakni. (Mert itt elviselhetetlenek a szomszédaim és ez már nagyon zavar.)
• Szeretnék párkapcsolatot. (Mert egyedül unalmas és magányos az életem.)
• Szeretnék gyereket, hogy legyen kivel eltölteni az időmet, mert a férjem sokat van külföldön. (Esetleg a gyermek a magány távoltartásának eszköze lenne?)

Természetesen a példák sarkosak kicsit, azt mégis jól megmutatják, hogy a hiányállapot befolyásolja a kitűzött célt. Mivel a hiányállapot a terv magja, ezért a fához hasonlóan, könnyen lehet, hogy az adott terület hiánya fog gyarapodni a terv kibontakozása során.

Most pedig térjünk vissza az év eleji fogadalmakhoz. Vannak évek, amikor úgy gondolunk a terveinkre, mintha a mesebeli aranyhallal találkoznánk, akit a szegény (éhező) halász talál a hálójában és az aranyhal – a szabadságáért cserébe - teljesíti a halász három kívánságát. Bátrak leszünk és öt vagy tíz célt is megfogalmazunk az aranyhal számára, hogy tudjon választani, melyiket hozza el számunkra. Egyiket sem szokta. Ezek azok a célok, amit a következő Szilveszter éjszakáján a nem teljesült halmazba fogunk rakni. Ezek a tervek azok, amelyek végük szomorúsághoz vezetnek.

Mióta az AnaLog Módszerrel behatóbban foglalkozom, megtanultam, hogy csak arra figyeljek: amikor elindítok egy folyamatot, azt a belső világomban jó érzések támogassák, mert ha ez nincs meg (vagyis nem hallgatok a belső jelzéseimre), a nehézségek fognak tornyosulni az utamban. Fontos különbség, hogy „jó érzésem van” amikor elkezdek valamit, vagy „jó érzés tölt el, ha arra gondolok, hogy valami majd meg fog valósulni a jövőnek egy pontján”. Ez utóbbi szinte biztosan egy jelenlegi hiányérzésből keletkezik, még akkor is, ha ez nem látszik annak számára, aki a tervet megfogalmazza.

Azt is megfigyeltem, hogy el tudom kezdeni a folyamatot rossz érzéssel, csak annak nagyon sok akadálya keletkezik út közben és emiatt nagyon sokba fog kerülni számomra. Nem csupán pénzben, erőfeszítésben is.

Amikor sok évvel ezelőtt A Füzetemet bevágtam a sarokba, egy dolgot megtartottam, az pedig az AnaLog oldások rendszeres gyakorlása. Ezzel a gyakorlattal tudom kormányozni az életemet onnan, ahol nekem rossz - vagyis feszülté tesznek a történések, a nem teljesülő célok – oda, ahol nekem JÓ - vagyis nyugalom és béke vesz körül és áramlik az életem.

Így már halásznom sem kell, hogy találjak egy valamire való aranyhalat.

Miről lesz szó ebben a cikkben?

• Minden függőségben van egy szer és egy érzés, ami a főszerepet játssza, a digitális függőségben is így van ez!
• Vajon Te digitális függő vagy?
• Hogyan lehet kijutni a digitális függésből, ha ott nincs szer?

Mit tekintek függőségnek?

Az az érzelmi állapot, melyben az egyén nem képes saját szándékos elhatározását cselekedetre váltani. Más szavakkal: amikor egy személy életében nem tud vele az megtörténni, amit elhatározott, pedig csak a saját viselkedésén múlik.

Pl. nem szeretne dohányozni, alkoholt inni, füvet szívni, facebook-ot nyitni, online játékot bekapcsolni, pornó oldalakat megnyitni... mégis azt teszi. Mert ha nem teszi meg, olyan mértékű feszültség keríti hatalmába, amelyről elhiszi, hogy kizárólag a „szer” - vagy alkalmazás használata, vagy online játék - segítségével képes megbirkózni.

E cikk további részében a szer kifejezés szinonimája mindazon anyagoknak, melyek a függés tárgyát képezik: cigaretta, e-cigi, alkohol, „videójáték”, nyerő-automata, Facebook, Tik-tok, Pinterest, okostelefon…

Hogyan alakul ki a függés?

Az egyén életében van egy ártatlannak látszó élethelyzet, ahol a függés elkezdődik. Ebben az eseményben az egyén úgy hoz döntést a szernek a használatáról, hogy az a tapasztalatának ellent mond pl: érzi, hogy a cigi rossz ízű és köhögésre ingerli, mégis tovább dohányzik, mert jó az, hiszen a cimborák is azt teszik és mit fognak szólni ha én….?

Pl. I. Az első cigit megelőző belső, tudattalan monológ: „Jobb a cigizni (bár még nem próbáltam, oly sokan cigiznek, nem lehet olyan rossz) és cimborákkal együtt tölteni a szabadidőmet, mint egyedül üldögélni a parkban és nem dohányozni.” E kettőt hasonlítja össze az elméje, az egyikhez hasonló tapasztalata már van (egyedül lenni), azt nagyon nem szeretne, ezért ítéli pozitívnak az ismeretlent. Itt indul útjára a függés.

Pl. II. a tudattalan monológ: „Jobb a számítógép előtt ülni, mint anyámmal kínos beszélgetésbe bonyolódni a lecke tartalmát illetően."

Mivel a játék jutalmazza a cselekvést, jó érzést vált ki a játékosból és ezzel ismétlésre szoktatja. Ebben az esetben test belső rendszerei termelik azt az anyagot, ami a függést okozza.

Endorfin, dopamin, adrenalin… mivel ezek az anyagok viszonylag gyorsan távoznak a szervezetből, arra késztetik az egyént, hogy ismételje azt a tevékenységet, amivel elő tudja állítani őket. Ezek a testben termelt vegyületek pontosan úgy hatnak, mint a dohányzáskor a nikotin. A cigarettafüggő a nikotin jelenlétében nem érzi azt a feszültséget, amit a nikotin nélkül érezni kezd. A nikotin felezési ideje 2 óra. A legtöbb dohányos 2 óránként szívesen rágyújt.

Az endorfin, dopamin, adrenalin… egészen kis mennyiségben vannak jelen a testben, a legtöbb ilyen anyag, 24 órán belül elbomlik vagy a vizelettel távozik a testből és helyette friss termelődik. Mivel nagyon kis mennyiségről van szó, egy pici eltérést is azonnal érzékel az egyén, ez kibillentheti nyugalmi helyzetéből, itt jelenik meg a feszültség a digitális függőnél.

Hogyan lehet kilépni a digitális függőségből?

Ahhoz, hogy az egyén felhagyjon függőségével.

I. lépés. Hogy önmagának beismerje: A „valami” irányítja a tetteimet.

„Valami” = cigaretta, alkohol, virtuális világ, szex képek, facebook, Tik-tok…

II. lépés. Szeretne túllépni a függőségen, már nem akarja, hogy a "valami" irányítsa az életét. „Vissza akarom kapni a szabadságomat!”

III. lépés. Az egyén csak akkor tud megszabadulni a függősége tárgyától, ha szer, vagy digitális tér használat nélkül keletkező feszültségét meg tudja oldani. Amíg a feszültség jelen van, nagyon könnyű visszacsúszni a függő helyzetbe.

Minden függés esetében megtalálható azaz érzelem, ami a szerhasználat elmúltával megjelenik. Pl. amikor egy dohányos nem gyújt rá a saját ritmusa szerint, először egy apró feszültség jelenik meg benne, ahogy az idő múlik e feszültség növekszik, amennyiben ez a feszültség nem volna, gyakorlatilag elfelejtene rágyújtani. A digitális függővel is pontosan így zajlik a folyamat.

A digitális függőségtől való megszabadulás kulcsa abban áll, hogy a feszültséggel az egyén tud-e kezdeni valamit? Sokan döntenek úgy, hogy megtanulnak együtt élni a kialakult feszültséggel. Ez az út is létezik. Hátránya, hogy a félretolt feszültség megkéri a maga jogait, könnyen előfordul hízás, indokolatlan dührohamok, levertség stb. A feszültség célja, hogy az egyént figyelmeztesse valamire, amennyiben nem figyel rá oda, a figyelmeztetés erősödése várható.

Egy kicsit más megközelítésben: Amikor egy social média vagy játék függő, nem kap értesítéseket, vagy nem tudja megnézni a profilját a kedvenc felületén, egy feszültség lesz rajta úrra, ahogyan nő az idő a legutóbbi belépés óta, a feszültség is nőni fog, amint belép a felületre, a feszültség el fog tűnni. A játékok, pontok gyűjtésén keresztül adnak elismerést a játékosnak, a social média felületek, pedig a „like” számával alakítja ki az elismerést.

Történet az 1960-as évekből: gimiben a diákok azzal szórakoztatták magukat unalmas órákon, hogy az iskolai padba a tintás üveg helyére egy pálinkával töltött üveget helyeztek el és az elektromos kábel szigetelését használták rugalmas szívószálként, így fogyasztottak óra alatt alkoholt. Ami elég gyorsan hatott is rájuk.

Történet a 1980-as évekből: egy középiskola diákjai, kitalálták, hogyan lehet óra közben úgy kinyitni az ablakot, hogy a hátsó padban észrevétlen tudjanak cigizni, óra közben és szünetben is, ami természetesen tilos volt az iskola házirendje szerint.

A 2010-es években egy gimnázium diákjai azon versenyeztek, hogy óra közben ki tud olyan tartalmat feltenni a Facebook-ra, amit a követők lájkolnak. Az győzött, aki a legtöbb lájkot gyűjtötte az óra végéig. Biztosan izgalmas volt a tanóra is.

Bízom benne könnyedén felfedezhető, hogy a fenti három történet lényegében azonos érzelmi szálon zajlik, csupán az eszközök mások.

Minden függés esetében van egy szer és egy elfedett érzelem. A szer abban segít az egyénnek, hogy az adott rossz érzéssel ne kelljen találkoznia. A szer jelenlétében az elfedett rossz érzés nem jelenik meg, talán pontosabb ha azt mondom, hogy nem észlelhető. Ezért a szer jelenléte nyugtatólag hat a fogyasztójára. A digitális felület felhasználója a testében termelt (endorfin, dopamin, adrenalin…) vegyületekkel éri el a kívánt hatást.

Természetesen van különbség a szer függők és a digitális függők között. A szer függő, egy a környezetben megtermelt vegyületet visz a be szervezetébe, ez okozza számára a megnyugvást. A digitális függő pedig a saját szervezetében termeli meg azokat a vegyületeket, amitől a függése kialakul. Ez utóbbitól talán éppen ezért nehezebb is megszabadulni, mert nincs cigis doboz, vodkásüveg… ami a környezet figyelmét magára vonja és ezzel a függést jelezné. Persze van kütyü, vagy számítógép, vagy egyéb masina, ami ha nincs a közelében, akkor a hiányérzet meg fog jelenni. Mégis természetes, hogy a közelében van a „telefonja” ezért nehéz tőle eltávolodni.

Az 1950-es 60-as éves években a lakosság 40-45%-a dohányzott, a 2000 évekre ez a szám kb. a felére csökkent. A cigaretta helyére mára digitális függőség került. 2022-ben egy átlagos tini 7-8 órát tölt képernyő előtt, ez megközelítőleg az ébren töltött idő fele. Éves szinten 110-114 nap. A probléma már az öt éveseket is érinti. Olyan ez mintha az óvodás gyerekek is dohányozhatnának a mai korban!

Hogyan lehet megszabadulni a digitális függőségtől?

Fontos kérdés, hogy milyen élethelyzetben van az, aki szeretne a digitális függőségtől megszabadulni?

• Felnőtt, saját jövedelemmel és saját otthonnal rendelkezi? Ők vannak a legkönnyebb helyzetben, mert saját sorsuk kovácsai.
• Felnőtt, aki szüleivel együtt élő digitális függő. Tapasztalataim szerint neki van egy fontos lépése a függőség megszűnésé előtt. Szükséges, hogy megtalálja a módját a szüleitől való eltávolodásnak. Pl. külön lakás, saját jövedelem, szülői támogatás nélküli, önálló élet. Amint ez megvan a függőséggel is lehet foglalkozni.
• Gyermekek a digitális térben. A legtöbb családban a szülők számára a digitális világ egy fajta "villanypásztor", ahova a gyereket el tudja helyezni, nem kell vele foglalkozni, a felnőtt tudja végezni napi feladatait a gyerek pedig csöndben van és nem kell foglalkozni vele, mert: „játszik”! Ez valójában nem játék a gyermek számára. Játéknak az tekinthető, ha a gyermek pl. szaladgál, kiabál, bújócskázik a társaival, legoval épít, apuval vagy a tesókkal társasjátékot játszik.
  Ezen a helyzeten csak a szülő képes változtatni, mert ő van a változás aktív életszakaszban. Amint a szülő képes változtatni saját érzelmi berendezkedésén a gyermekében csökkenni tud a digitális világ (a képernyő) iránti vonzalom. Természetesen ez azzal is jár, hogy a gyerek szeretne a szülővel minőségi időt tölteni, olyan közös időt, amikor a szülő teljes figyelme a gyerekre irányul. Nem az a fontos, hogy ez az idő nagyon hosszú legyen hanem az, hogy rendszeres, a gyerek számára megnyugtató időtartamú, ebben az időben a szülő jelenléte és figyelme nyújtja a biztonságot.

Ki az, aki képes kilépni a digitális függőségből?

Kizárólag az tud megszabadulni a digitális függőségtől, aki saját elhatározásából önként szeretne túllépni az életének e szakaszán. A beszámolok alapján megfigyelhető, hogy digitális eszközök hosszú használata némi levertséget okoz. Létre jön egy fejét lehajtó, mereven maga elé bámuló, lapos lelki állapotot. A legtöbben ezt szeretnék maguk mögött hagyni. Úgy érzik, hogy a digitális térben töltött idő korábban feltöltőleg hatott, ma már lehúzó erőként hat.

Kiút a függőségből!

Az önálló szabadélet lényege, hogy az egyén meg tudja tenni azt, ami neki jó. Amennyiben erre nem képes, mert olyan dolgokat „kell” cselekednie, amit nem szeretne, vagyis nem szívesen végez, akkor egy függő helyzet áll fenn. Más szavakkal, van egy belső jelzés, ami azt az üzenetet küldi, hogy az egyén engedje meg magának, hogy olyan dolgokat cselekedje, ami nem jó számára. Azt a jelet érdemes kijavítani, ami megengedi, hogy az egyén olyan cselekedeteket végezzen, amivel önmagát bántja. Amint az egyén a belső jel szerint cselekszik, visszanyeri szabadságát, hogy azt cselekedje, ami jó neki. Aki képes a belső jelzéssel összhangban cselekedni, az szabad ember, aki nem képes az függő.

A következő videó 2022. november 5-én készült az I. AnaLog Konferencián:

A viselkedésem formálását mindenképpen meg kell előzze egy lépés mégpedig az, hogy van egy elképzelésem a viselkedésem működéséről, egyébként el fogok tévedni…

A következő videó 2022. november 5-én készült az I. AnaLog Konferencián:

15-40 év között a férfiak 4-10%-át érintett, 40-60 év között már 10 férfiből 4-nek az életében megjelenik a potencia zavar. Ha nincs szervi elváltozás, mi lehet a probléma hátterében? És hogyan lehet megoldani?