15 évesen éreztem, hogy az érzelmek összekapcsolódnak valamilyen rendszer alapján. Erről a témáról semmit sem találtam a könyvekben, vagy amit találtam az nem adta meg számomra a megfelelő választ.
Ezért egy napon úgy határoztam, hogy magam járok az ügy végére. Természetesen nem ígérhetem, hogy a megtaláltam a végpontot, csak annyit mondhatok. Találtam valamit, ami gondolatébresztő lehet.
Szeretettel közre adom:

Az itt következő prezentáció
a II. AnaLog Konferencián (2023. nov. 11.) került bemutatásra,
a gondolatokat szerzői jogi védi, a forrás megjelölésével idézhető: (AnaLog Módszer / Sebők Zsolt)

Ebben a cikkben körüljárjuk a féltékenységről kialakult téves elképzeléseket és szeretném megmutatni az olvasónak, hogyan képes levenni a „zöldszemű szörny” koronáját.

Egy kávézó teraszán szólította meg Ádám (48 éves), Évát (36 éves).

Ádám egy megbízóval tárgyalt, egy négylakásos társasház belső festéséről. Már indulni készült, mikor Éva leült a szomszéd asztalhoz, barátnőjét várta, hogy elmesélhesse a hosszú élettársi kapcsolatának lezárását. Miután Ádám végzett a megbeszéléssel, egymásra néztek, majd el is mosolyodtak. Ádám kérdezett valamit, Éva pedig közelebb húzta székét a férfihoz, és úgy válaszolt neki. Mivel Éva barátnője negyedórát késett, ez az idő elegendő volt Ádámnak arra, hogy egy telefonszámot kapjon Évától. Így kezdődött a kapcsolatuk.

Ádám a feleségét és két gyermekét hagyta el kb. 1 éve, mert úgy érezte, hogy a családi élet mindennapjai beárnyékolják festőművészi karrierjét. A különélés kezdeten a művészi tevékenységével is felhagyott. Úgy döntött, soha többé nem fog vászonra festeni. Eleinte szobafestők mellett vállalt segítő munkát, alapozott, glettelt...

Amikor látta és megértette, hogyan működik az építőipar, kezdett kapcsolatokat keresni. Művelt ember lévén ez gyorsan ment neki. Az első társasházi megbízás kiugrási lehetőség lett volna számára, de nem ő volt a befutó. Viselkedése miatt kevés mesterember kereste a társaságát, ezért bevételei erősen ingadoztak.

Éva kozmetikusként dolgozott, naphosszat szemöldököt festett és arcbőrt ápolt. A vendégei szerettek hozzá járni, mert az arc szépítésen és a láb szőrtelenítésen túl a nehézségeik egy darabját is ott hagyták nála, a „baráti” beszélgetések során.

Kb. 50 napja ismerték egymást amikor Ádám egy munkalehetőség miatt Spanyolországba készült és Évát is hívta, tartson vele. Az utazás, egymás társasága, az új helyek és lehetőségek felfedezése lelkesítően hatott a párra. Ádám bevételei és tartalék pénze csak arra volt elegendő, hogy lakást béreljenek. Nagyon örültek amikor megérkezett az első bevétel. Néhány kisebb munka után, a nagy lehetőség elapadni látszott. Éva odahaza lakásra gyűjtött, ezért komoly mennyiségű pénz állt a rendelkezésére, amiből a kezdő részletet tervezte kifizetni. Ezt a megtakarítást is kénytelenek voltak felbontani, hogy napi kiadásaikat fedezni tudják. A harmadik hónap elején Éva úgy érezte, hogy egy új élet lüktet a szíve alatt és nem tévedett.

Mivel Ádámot a megbízások messzire elkerülték, pár héten belül összecsomagoltak és elindultak haza, bőröndjükben a közös élet kudarcának ízével, és a pocakban egy gyermekkel. A pénz hiánya, a lehetőségek bezárulása, a gyermek megjelenése tornyosuló nehézségnek tűnt számukra, mely heves vitákban öltött testet. Még ha hevesen is, a beszélgetések lényegében arról szóltak, hogy kinek és mit kellene másként csinálnia, hogy a család működőképessé váljon?

Pillantsunk be az érzelmek világába!

* Mit él át Éva?

Találkoztam egy csodálatos férfival, közös életünk van egy remek helyen, távol az előző családjától, itt nem érik utol a volt feleség és a két gyerek napi gondjai, mégsem érzem, hogy végezné a dolgát. Kedves velem, ölelget, szeretget, de a pénzt nem képes megteremteni. Azzal vádol, hogy nem figyelek rá és ő így nem tud szárnyalni. Azt mondja: ha így folytatom nem is lesz pénzünk.

Évát nyomasztja, hogy Ádám a kudarcáért őt teszi felelőssé. Éva azt szeretné, ha a párja a gyermekre és őrá figyelne és a munka menne neki gördülékenyen, de nem ez történik.

Ha azzal foglalkozom – gondolja Éva, ami nekem jó és a gyermekemre figyelek, a párom rosszul érzi magát. Ha a férfira figyelek, az meg nekem rossz, mert nekem anyaként a gyermekemre kell figyelnem, ezt mondja egy belső hang.

* Mit él át Ádám?

Találkoztam egy csodálatos nővel, még fél éve sem ismerem, már van egy fészkünk egy mesebeli helyen, leváltunk az otthoni nehézségekről. Csak velem kellene foglalkoznia, attól én sikeres lennék, már nem kergetek álmokat, leszámoltam a vászon pingálásával.

Ádám úgy érzi, hogy a párja nem figyel rá oda, nem támogatja őt. Pedig ha támogatná, akkor ő szárnyalni volna képes, a remek lehetőségek nem mennének el mellette és el tudná tartani a családját.

Minek hatására jelenik meg a bűntudat érzése? Ha megteszem azt, ami nekem jó, az másnak rossz. Ha azt teszem, ami a másiknak jó, az nekem rossz. Ez a mintázat Évát gyötri.

Minek hatására jelenik meg a féltékenység érzése? Amikor a számomra fontos személy figyelmét elfordulni látom, az rossz érzés nekem. Azt akarom, hogy rám figyeljen, de nem teszi meg, ezzel tesz tönkre. Ez a mintázat Ádámot uralja.

A féltékeny ember: akinek az életét a féltékenység befolyásolja, az úgy érzi, őt nem értik meg, nem hallgatják meg, nem figyelnek oda rá, átverik, eltitkolnak előle olyan információkat, amiről úgy érzi, hogy a sikerhez nélkülözhetetlen. Ezeket nem kapja meg vagy nem időben. Egy biztos, hogy a féltékenység érzése a józan ítélőképességet megzavarja, még akkor is, ha a féltékeny ember képes higgadtan viselkedni. Olyan ez, mintha az egyén egy középkori páncél rostélya mögül szemlélné a világot. Korlátozott a kilátás és fél a sérüléstől, ami rövidesen be is fog következni. A rostély nyílásain át beszűrődő kép torzítja a külvilágot és benne a partnert is, legfőképpen az ő hűtlenségének bizonyítékait. A féltékeny ember egy ismeretlen harmadik személyt tekint fájdalma forrásának, akivel nehéz felvenni a harcot, de megoldható. Ahhoz, hogy azzal a bizonyos harmadikkal harcolni lehessen, meg kell találni. Hogy ki vezethet nyomra? Óóóó hát az, aki rendszeresen találkozik vele. „Ez nem lehet más csak a partnerem. Ha követem, minden lépését, minden tettét, rá fogok akadni arra a „csalóra”. A legtöbb féltékeny emberben ez a folyamat tudattalanul zajlik.

A bűntudatban élő ember: akiben két egyforma erős, ellentétes irányú elvárás csap össze (A és B egyszerre):

1. Figyeljek saját magamra és a gyermekemre, ez jó nekem, ez lenne a dolgom, hiszen anya vagyok.
2. Ha nem figyelek a páromra, nem tud teljesíteni, ha nem teljesít, kockáztatja a megélhetésünket.

E két erő hatására Éva folyamatosan kapkodja a figyelmét (A-B-A-B-…), ami oda vezet, hogy egyik helyre sem képes odafigyel rendesen. Hamarosan azt fogja érezni, hogy ő rossz anya és rossz partner.

A harmadik személy: akár fiktív, akár valós személyről van szó, a lényeg ugyanaz. Hogy miért mondom ezt? Ha megkérünk egy féltékeny embert, képzelje el, hogy a partnere egy másik emberre figyel, vele kedves, rá mosolyog, vele táncol…. akkor a rossz érzés azonnal meg fog jelenni benne. Pedig a valóságban a partner senkivel sem kedves (Pl. éppen a munkahelyén ül és számlákat rendezget teljesen egyedül) és csak a féltékeny emberre próbál figyelni. Vagyis a féltékeny embernek elegendő arra gondolni, hogy a párja más valakivel kedves, más valakire figyel - a rossz érzés azonnal megjelenik benne, nem szükséges hozzá a harmadik személy. Ádám és Éva kapcsolatában furcsamód, van harmadik személy, mégpedig Éva szíve alatt. Amikor Ádám ráébred, hogy féltékenységének célpontja a saját gyermeke, ez újabb érzelmeket aktivál benne: bűntudatot és a szégyent. Így Ádám már három aktív érzelemmel küzd, ami azért nehéz, mert a szégyenérzet abban akadályozza, hogy kimondja azt, mi az, ami valójában zavarja. Amíg meg nem találja, nem képes megoldani sem. Ezek a kavargó érzelmek oly mértékig veszik igénybe Ádám figyelmét, hogy nem képes a feladatára koncentrálni és minden zavarni fogja. Ebben a lelki állapotban Ádám nem képes a munkájára figyelni, nem tud pénzt teremteni, nem képes elmondani, hogy mi zavarja. Bekövetkezett a tehetetlenség állapota. Amennyiben ez az állapot hosszabb idegig fennáll, Ádám haragos dúvaddá válik és mindenért a környezetét fogja hibáztatni.

A játszma: Ádám uralkodó féltékenysége megtalálja Éva – bűntudatból eredő - megfelelni vágyó viselkedését. A féltékenység ebben az esetben uralkodóvá, irányítóvá teszi Ádámot. Mivel nincs „uralkodó” „alattvaló” nélkül, így kettejük működése összekapcsolódik. Ádám király azt követeli, hogy Éva rá figyeljen. Éva grófnő bűntudata nem engedi, hogy engedelmeskedjen a király törvényének, hiszen lelkében erősebb parancs uralkodik, a gyermeké a figyelem. A királyt az feszíti, hogy nem kapja meg amit kér, a grófnőt az feszíti, hogy a külső vagy a belső parancsnak engedelmeskedjen. Amennyiben Éva a belső parancsnak engedelmeskedik, a kapcsolat szétesése fenyegeti, ha a külső parancsnak enged - talán a gyermekét veszíti le? A sok konfliktus, vita és érzelmi hullámvasút megcibálja a szereplőket. Senki sincs könnyű helyzetben.

Mi történik, ha nem sikerül megoldást találni?

Nem vagyok jós, nem látok a jövőbe. Annyi mégis elmondható, hogy amennyiben az érzelmek nem változnak meg, a nyugalom érdekében a pár tagjai előbb vagy utóbb a különválás mellett fognak dönteni, mert a jelenlévő feszültségben hosszan nem fognak tudni együtt élni. Minden feszültségnek, fájdalomnak célja van.

Mi a célja a fájdalom megjelenésének?

Tapasztalataim szerint a fájdalom célja, hogy abbahagyjuk azt a cselekvést, ami a fájdalmat kiváltja. (Pl.: szeletelem a kenyeret, és közben az ujjamat megvágom a késsel, a fájdalom arra figyelmeztet, hogy hagyjam abba. Ha nem volna fájdalom, vagy sokkal gyengébb volna, könnyen levághatnám az ujjamat. Ebben a helyzetben tudom, hogy kinek és mit kell megváltoztatnia ahhoz, hogy a fájdalom csökkenjen.) Ha megkérdezném Ádámot és Évát, hogy számukra mi okozza a fájdalmat, mindketten a társuk viselkedésében jelölnék meg a probléma forrását. Azt egyikük sem mondaná: az a gond, hogy én….. ezt érzem. Azt gondolják, hogy a rossz érzést a másik viselkedése váltja ki, valójában a partner viselkedése csupán aktiválja a már ismerős rossz érzést.

A következő négy lépést az olvasó is kipróbálhatja:

1. Kérem, hogy idézzen fel egy beszélgetést, amiben rossz érzése lett.
2. Keresse meg azt a pontot a beszélgetésben, ahol a rossz érzése bekapcsolt.
3. Figyelje meg ezt a rossz érzést.
4. Majd mondjon olyan eseményeket ez életéből, amelyek ugyanezt a rossz érzést váltották ki. Akár több tucat ilyen élményt is fel fog tudni sorolni.

Számomra ez a művelet igazolja, hogy a partner által aktivált érzés, nem most jelent meg első alkalommal, vagyis nem a partner hozta létre.

Hogyan lehet kijutni e játszma fogságából?

A rossz érzéstől csak úgy tudunk megszabadulni, hogy:

• Az én érzésem = az én felelősségem.
• Bennem rejlik a megoldás.
• Ha az itt lévő két pontra nem tudunk magabiztosan válaszolni, akkor az útnak általában neki sem indulunk.

Ha tudunk válaszolni, akkor pedig a változást létrehozó módszer megtalálása okozza a következő nehézséget.

Hogyan működik a megoldás?

Amikor Éva szembesül vele, hogy két parancsnak kellene megfelelnie, melyek ellentétes irányba mozgatják, abban biztos lehet, a következő párkapcsolatában is elő fog állni ugyan ez a helyzet. Akkor már jobb, ha most megoldja. Amint megtalálja a hibás tudattalan minta mélyén a rossz érzést, képes lesz feloldani. Ez a feloldás egyfajta mély, belső megértéssel is együtt jár. Ettől kezdve Éva érzései már nem partnerek Ádám „király-alattvaló” játékához. Éva képessé válik olyan megoldások kivitelezésére, ami Ádámnak nem rossz érzés, neki és a gyermekének pedig kifejezetten jó érzést okoznak.

Természetesen Éva változása következtében nem fog Ádámból elmúlni a féltékenység, csak Éva már nem fogja aktiválni azt. Elképzelhető, hogy Ádám életében meg fog jelenni valaki más (egy testvér, vagy egy kolléga), aki figyelmeztetni fogja a féltékenységére, de ez már egy másik történet.

Maradva Éva és Ádám eseténél, a konfliktus akkor tud megoldódni, ha Éva feloldja bűntudatát és/vagy Ádám a féltékenységét.

Az AnaLog Módszer képes biztosítani az utat és az „idegenvezetőt” egyaránt, amennyiben megvan az elszántság a probléma megoldása iránt.

Sebők Zsolt

Szilveszter éjszakáján a pezsgő, virsli és petárda eső után, amikor már minden elcsendesedik, sokunkban megjelenik egy gondolat: „Milyen évet hagyok magam mögött?”

Ilyenkor készítünk egy rövid számvetést:

• Ez volt a tervem, ezek megvalósultak, ezek pedig nem!
• Ezt nem terveztem, mégis megtörtént és milyen jó, hogy így alakult!
• Ezt nem terveztem, mégis megtörtént, micsoda balszerencse!

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok töltik meg elménket.

Nem az a kérdés, hogy milyen kategóriák vannak itt, sokkal fontosabb, hogy melyik van túlsúlyban? Hiszen akinek a legtöbb terve teljesül, az jól érzi magát, sikeres emberként gondol önmagára. Akinek pedig kevés elképzelése válik valóra, az rosszul érezheti magát és igyekszik terveit minimalizálni, úgy is szoktunk fogalmazni, hogy reális tervet tűzzünk ki magunk elé. (A reális terv az, ami szinte már meg is valósult.)

Tapasztalataim szerint e kérdésben a legfontosabb tényező a tervek megfogalmazásakor eldől.

Sok évet töltöttem el - 30-nál is többet - üzleti környezetben, ahol minden lépésünket a tervezés előzte meg. Mielőtt beszereztünk egy gépet, készítettünk egy tervet. Mielőtt felvettünk néhány új kollégát, készítettünk egy másik tervet sok-sok számítással, hogyan fognak beilleszkedni a cég életébe, mennyit fognak termelni, mibe fog kerülni…? Mielőtt megtartottunk egy prezentációt, készítettük egy-egy menetrendet és megbeszéltük a vezetőnkkel… és még hosszan sorolhatnám.

Ezt a tervkészítési mechanizmust olyan jól begyakoroltuk a munkában, hogy a magánéletben is használni akartuk. Sok alkalommal részt vettem januári évindító tervező mini tréningeken. Ezeken a programokon álmodoztunk egy jót, aztán naptárba öntöttük az álmainkhoz vezető út lépéseit. Ahogyan kezdtem távolodni a 35. születésnapomtól, ezek a tervek egyre halványabban valósultak meg. 40-hez közelítve, már a tervet sem készítettem el, mert nem hittem, hogy bármi is megvalósulhat a leírt álmokból. Még akkor sem, ha nagyon alaposan felbontom napi teendőkre. Ez egy kicsit el is vette a kedvemet az álmodozástól és a tervek készítésétől.

Pár év szünet után találkoztam össze az AnaLog Módszer által nyújtott tervezési technológiával. Ez egy nagyon egyszerű technika: a teendőm csak annyi volt, hogy amit szeretnék, hogy megvalósuljon, le kell írni kb. 1 db A/4-es lapra. Majd másnap ismét. Hozzá is kezdtem a munkához. Kb. fél év telt el, mire le tudtam írni úgy a tervemet, hogy egy tiszta képet lássak, gátló érzelmek nélkül. Természetesen fél év után még nem kezdett történni semmi. Hozzáfogtam egy új ház megtervezéséhez úgy, hogy a saját műszaki képességeimmel fel tudjam építeni. (Abból sem lett semmi – szerencsére.)

Közben nem hagytam abba az AnaLog Módszer gyakorlását, mert éreztem, hogy ez visz előre még akkor is, nem tudom pontosan hová vezet az út.

AnaLog tervem lényege az volt, hogy egy kis falu közelében egy új építésű házban éllek a családommal és onnan dolgozom. Olyan munkám van, ami miatt ebben a csendes faluban is felkeresnek az ügyfeleim. Minden korábbi tervezéshez képest volt egy nagyon alapvető különbség, nem szabadott hozzá időtervet tenni, sőt, semmilyen időbeliséget nem volt szabad belefogalmazni.

Mivel a tervem nem kezdett el megvalósulni, fogtam a tíz havi munkámat és a füzettel együtt „bevágtam a sarokba”. És ezzel le is mondtam róla. Ekkor a fővárosban éltünk és volt egy vidéki telkünk (150 km-re), ott képzeltük el az életünket a feleségemmel.

Anélkül, hogy a Kedves Olvasót a részletekkel fárasztanám, apró lépésekkel elkezdett az élet fordulni a leírt terv irányába. Persze ezt én akkor még nem vettem észre. Vidékre költöztünk, a telkünktől 25 km-re, hogy a gyermekeink elkezdjék az iskolát. Mivel messze voltam a fővárostól, a munkák sem úgy jöttek mint annak előtte, állás után néztem. Két hónap keresgélés után találtam egy remek állást, Pesten. Kezdődött a heti ingázás. A telkünkön még egy kapavágás nemsok, annyi sem történt, a hónapok meg teltek.

A telek vásárlásakor elhatároztuk, hogy rönkházat fogunk építeni. Amikor hozzá kezdtünk a tervezéshez két információ lepett meg minket:

1. Egy gazdaságos rönkházhoz, ami kb. 100 m2 (10 méter x 10 méter), és hozzávetőleg 100-110 db fenyőfa kivágása szükséges, amelyek darabja 50-80 évnél öregebb. Ez a természet szerető szívemnek elfogadhatatlan volt.
2. A faluban ahol a telek található, a helyi építési szabályzat szerint fa burkolatú épület nem építhető, vagyis ha fából van az épület akkor is vakolni kell a külsejét. (Ki gondolta volna, a szomszéd faluban mindez már nem érvényes, ott lehetne rönkből a ház, csak nem ott van a telek.) Így le kellett mondani a rönkházról.

Ez a két infó gyakorlatilag megakasztotta az álmaink felé vezető utat. Ezért vártunk és dolgoztunk tovább.

Itt most ugorjuk az időben kb. 5 évet, 2022. június. Állok egy kőműves bakon és vakolom a felépült házunk falát. Kezemben a fándli és a simító, kitanultam a vakolás fortélyait, mert rávitt a szakember hiány, no és szívesen is végeztem. Ahogy ott állok kezemben a szerszámokkal, eszembe jut A Füzet! Az a bizonyos füzet, amiben sok évvel ezelőtt az álmaimat kezdtem jegyzetelni - időhatár nélkül. Már nem tudom, hogy hol van az a füzet, de azt tudom, hogy minden, amit akkor beleírtam az ma már történik velem.

Egy éve lakunk itt, abban a csendes faluban, ahol a telket vásároltuk, otthon dolgozom, megtalálnak az ügyfelek. (Mert a Covid kitaposta az utat, hogy tudjak online is ügyfeleket fogadni.) Egy ökoházat építettünk a feleségemmel, 50 km-es körzetben nincs ilyen technológiájú lakóház. Még ha nem is ez volt a tervünk a vásárlás pillanatában, ma az energiaválság idején nagyon hálásak vagyunk, hogy ezt a módszert választottuk, rendkívül gazdaságos az otthonunk fenntartása. Magaságyások vannak a kertünkben, kutyánk van és még hosszan sorolhatnám…

Tapasztalataim szerint amikor hagyományos módon tervezünk, egy hiányállapotból indítjuk el az álmainkat, ebből a hiányérzetből építjük fel a terveinket, a belső képeinket is ez a hiányállapot vezérli. Ez úgy fog működni, mint a fának a magja: ha az akácfa magját ültetjük el, az csupán ábránd marad, hogy arról a fáról barackot tudunk szüretelni.

Néhány példa a hiányból induló tervek bemutatására:

• Szeretnék lefogyni 5-10-20 kg-ot. (Vagyis most kövérnek látom magamat?)
• Szeretném elhagyni az alkohol fogyasztását! (Szóval most túlzásba viszem? Netán alkoholistaként gondolok magamra?)
• Szeretnék egy másik állást. (Mert, amit most fizetnek a munkahelyemen az semmire sem elég. Vagyis szegénynek, kihasználhatónak látom magamat?)
• Elkezdek egy mellékállású vállalkozást, hogy több pénzem legyen. (Könnyen lehet, hogy ez a vállalkozás pénzbe fog kerülni, pénzt fog fogyasztani, mert a hiány állapotával indul el?)
• Szeretnék saját lakást vagy házat. (Mert most bérleményben lakom, így 10-20 év alatt kifizetem az építés teljes költségeit valaki másnak, ez rossz érzés nekem.)
• Szeretnék jó környéken lakni. (Mert itt elviselhetetlenek a szomszédaim és ez már nagyon zavar.)
• Szeretnék párkapcsolatot. (Mert egyedül unalmas és magányos az életem.)
• Szeretnék gyereket, hogy legyen kivel eltölteni az időmet, mert a férjem sokat van külföldön. (Esetleg a gyermek a magány távoltartásának eszköze lenne?)

Természetesen a példák sarkosak kicsit, azt mégis jól megmutatják, hogy a hiányállapot befolyásolja a kitűzött célt. Mivel a hiányállapot a terv magja, ezért a fához hasonlóan, könnyen lehet, hogy az adott terület hiánya fog gyarapodni a terv kibontakozása során.

Most pedig térjünk vissza az év eleji fogadalmakhoz. Vannak évek, amikor úgy gondolunk a terveinkre, mintha a mesebeli aranyhallal találkoznánk, akit a szegény (éhező) halász talál a hálójában és az aranyhal – a szabadságáért cserébe - teljesíti a halász három kívánságát. Bátrak leszünk és öt vagy tíz célt is megfogalmazunk az aranyhal számára, hogy tudjon választani, melyiket hozza el számunkra. Egyiket sem szokta. Ezek azok a célok, amit a következő Szilveszter éjszakáján a nem teljesült halmazba fogunk rakni. Ezek a tervek azok, amelyek végük szomorúsághoz vezetnek.

Mióta az AnaLog Módszerrel behatóbban foglalkozom, megtanultam, hogy csak arra figyeljek: amikor elindítok egy folyamatot, azt a belső világomban jó érzések támogassák, mert ha ez nincs meg (vagyis nem hallgatok a belső jelzéseimre), a nehézségek fognak tornyosulni az utamban. Fontos különbség, hogy „jó érzésem van” amikor elkezdek valamit, vagy „jó érzés tölt el, ha arra gondolok, hogy valami majd meg fog valósulni a jövőnek egy pontján”. Ez utóbbi szinte biztosan egy jelenlegi hiányérzésből keletkezik, még akkor is, ha ez nem látszik annak számára, aki a tervet megfogalmazza.

Azt is megfigyeltem, hogy el tudom kezdeni a folyamatot rossz érzéssel, csak annak nagyon sok akadálya keletkezik út közben és emiatt nagyon sokba fog kerülni számomra. Nem csupán pénzben, erőfeszítésben is.

Amikor sok évvel ezelőtt A Füzetemet bevágtam a sarokba, egy dolgot megtartottam, az pedig az AnaLog oldások rendszeres gyakorlása. Ezzel a gyakorlattal tudom kormányozni az életemet onnan, ahol nekem rossz - vagyis feszülté tesznek a történések, a nem teljesülő célok – oda, ahol nekem JÓ - vagyis nyugalom és béke vesz körül és áramlik az életem.

Így már halásznom sem kell, hogy találjak egy valamire való aranyhalat.