2024. november 29.
AnaLog Blog
címkék:none

A sorsod az érzelmeidben van elrejtve / The Box

Ez a kisfilm a maga 2,5 percével arra szeretne rámutatni, hogy életünkben a fordulópontok attól válnak lényegessé, hogy mit cselekszünk abban az adott pillanatban.
Hogy mit teszünk abban az "átlagos" pillanatban? Annak függvénye, hogy a megelőző napokban - hónapokban - években milyen tapasztalatokal szereztünk.

Amennyiben ennek a filmnek a főszereplőjét születése óta rendszeresen bíztatják és olyan környezetben nő fel ahol odafigyelnek az igényeire, zenélni tanul, ének órákra járhat ha azt szeretné, rendszeresen meghallgatják ha közönség elé kerül, vagyis odafigyelnek lelki és fizikai  igényeire egyaránt, lehetett volna belőle rockénekes.

Amikor a filmben szereplő hölgy 13-14 éves korában ott áll a színpadon, szemben a hallgatósággal és fél attól, hogy énekeljen! Ebben a pillanatban elkezdeni az Ő biztatását, szerintem már késő. Hiszen ha születése óta sok-sok ítélet, szidalmazás és elutasítás érte, amikor a színpadra áll a felhalmozódott elutasítás és szégyenérzet nem engedi, hogy megmutassa önmagát, félni fog! Hogy mitől fél? Attól, hogy - ismét - el lesz utasítva, mint már oly sokszor eddigi élete során.

Amennyiben enged a biztatásnak (ekkor a cselekedetét a megfelelési kényszer irányítja, nem a saját jó érzése) és a rossz érzését félretolja, így egy olyan csapnivaló előadást fog produkálni - legalábbis önmaga szerint, hogy igazolni látja: "Mégsem kellett volna énekelni! Hiba volt kiállni! Éreztem én."

Ezek az érzelmek nem függenek össze azzal, hogy hány énekórán volt és azzal sem, hogy milyen gyönyörű a hangja és azzal sem, hogy anyu mennyire szeretne büszke lenni a gyeremekére.
A kudarc kizárólag azzal a rossz érzessél van kapcsolatban, amit a főhős akkor érez, amikor kiáll a színpadra, hogy megmutassa önmagát.

Hogyan keletkezik az a rossz érzés, ami visszatartja?

Ez egy szubjektív élmény, nagyon sok változata létezik.
Most csak egyet mutatok be, ami talán segít megérteni az érzelem mecanizmusát.

Kérlek képzeld el, hogy főhős (Klári) 4 éves, az oviban sok-sok verset tanultak meg az anyák napi ünnepségre.
Anyu ott volt az ünnepségen, könnyes szemmel meghallgatta a verseket a lányától. Csodaszép volt az előadás. A főhős is jól érezte magát.
Hétvégén a nagyival együtt több rokon is érkezik a családhoz látogatóba.
Anyu nagyon büszke a lányára és a következőket mondja:
"Klárikám gyere kérlek, mond el azt a szép verset a nagyinak és a többieknek, amit az oviban tanultál!"
Klárika jön és selypítős cérna hangján elmondja a verset, majd a végén a felnőttek nagyot nevetnek, mert hát: "olyan cuki ez a gyerek!"
És Klári ezen a ponton azt éli át, hogy a Ő nem akarta, de anyu kérésére megmutatta mit tud! Megtette és kinevették, NEM szeretne többé közönség előtt szerepelni.

Klári retteg, ezért:
* nem szereti, ha az osztály előtt kell felelnie,
* nem szereti, ha a rajzórán készített művét a tanár körbe hordozza, hogy mindenki látassa,
* nem szereti, ha szavaló versenyre hívják,
* nem szereti, ha fel kell állnia, mert díjat kapott a fizikából elért eredményeiért,
* nem szereti, ha énekelni kell egyedül a színpadon,
* nem szereti, ha prezentációt kell tartani a munkahelyén,
* nem szereti, ha meg kell szólalni az egyik munkamegbeszélésen,
* nem szereti, ha a párja népes rokonság előtt kéri meg a kezét.... stb.

A legfőbb gond az, hogy mire Klári 30 éves lesz, már nem tudja, hogy mit szeretne, csak azt tudja, hogy mit NEM.

Összefoglalva: a bíztatás révén szép eredményeket lehet elérni, főként 30-40 éves kor alatt.
Kb. 40 év felett a lámpaláz elmúlasztásához nem elegendő a biztatás és a rossz érzés elmulasztásához nem elegendő a pozitív gondolkodás sem. Sőt, nem elegendő azt az élményt felidézni és átformálni, hogy "15 évesen nem tudtam megszólalni a kerületi szavaló versenyen, pedig tudtam a verset."

A rossz érzés megoldása (feloldása) sokkal mélyebben gyökerezik, talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy máshol található. Az AnaLog Módszer révén a rossz érzés hátterében lévő élmények sorozata elérhetővé válik és nem csak elérhető, hanem át is alakítható olymódon, a rossz érzés megszünjön és a biztatásra többé ne legyen szükség. Ez a folyamat segiti a rossz érzés és a hozzá kapcsolódó viselkedés minta átalakulását. Amikor a folyamat a végéhez ért, a főhős ki tud állni hallgatóság elé, hogy megmutassa önmagát, ahogyan szeretné: dalban, versben, prózában vagy prezentációban az szabadon választott és Ő tudni fogja, hogy melyiket válassza.

Sebők Zsolt
AnaLog Mentor

Ui:
Amikor 7 éves volt és olvasni tanultunk az iskolában. Az egyik tanárunk azt várta el, hogy üljünk, egyenes háttal, hátra tett kézzel, összezárt lábakkal, a könyv előttünk a padon, nyitva az olvasmánynál, akit a tanár szólított annak kellett folytatnia az olvasást. A tanár kezében volt egy hosszú pálca és ha nem tudtuk folytatni az olvasmányt, rávágott a könyv feletti részen az asztalunkra. Ezzel akart figyelmeztetni és biztatni. Mire én következtem már annyira rettegtem, hogy a nevemet sem tudtam volna megmondani (otthon nálunk nem volt se pálca, se fakanál, se hangoskodás, ezért nekem ez egy feszültség keltő helyzet volt), hogy az olvasmányban hol tartunk azt végképp nem tudtam. Ezért aztán sűrűn csattant a pálca az asztalomon. Egy hasonóan "jó szándékú" tanár segített megbukni harmadikban félévkor olvasásból. Megtanutam, hogy ha sokan figyelnek rám, akkor abból valami baj lesz.
23 évesen egy nagyon biztonságos és támogató közegben kerültem ismét hallgatóság elé, 30 cégvezető ült a széksorokban, akkor annyira izgultam, hogy nem tudtam figyelni az előttem lévő és az utánam következő előadókra. Mindössze 1,5 percig beszéltem, azt sem tudom mit mondtam. Hamar megtanultam, hogy mit kezdjek azzal az izgalommal, ami szereplés előtt kerít hatalmába. Ezzel a tanulsággal/tudással dolgoztam trénerként több mint 20 évig, naponta hallgatóság előtt állva. Az AnaLog Módszerrel a saját változásom útján eljuttatott arra a pontra, hogy a szereplés előtti izgalom elmaradt, lelkesedéssé alakult át.

 

 

A személyes (vagy online) találkozó során, közös munkával, megkeressük és átalakítjuk az események alakulásáért felelős tapasztalatokat. A legtöbb esetben ezzel az átalakítással a probléma fő okát szüntetjük meg.
Copyright © 2021 – 2024 | Sebők Zsolt - Minden jog fenntartva Honlapkészítés: Inspiráló Honlapok
envelopephone-handsetcalendar-fullmagnifiercross linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram