Hogy kerülnek ezek a fogalmak egymás mellé?
Felkeresett egy férfi, akit 5-12 éves kora között a nagymamája nevelt, mert a szülei külföldön próbáltak szerencsét és abban az időben ezt csak illegálisan lehetett megtenni, ezért hagyták gyermeküket a nagymamára. Ennek a férfinak az életében a magas jövedelem és a párkapcsolat nem fér össze. Komoly vagyona van, sok háza és több értékes autója. Mégis amikor nő kerül az életébe a feléje áramló jövedelem apadni kezd, majd egyszer csak teljesen megáll. Folyamatos jövedelem nélkül nagyon nehéz a meglévő vagyont fenntartani és közben egy családról is gondoskodni. Ilyenkor a párkapcsolata elkezd szétesni, amit a nő kilép az életéből, a jövedelem ismét megindul, a vagyon ismét gyarapodni kezd.

Nézzünk egy kicsit a probléma mögé.
Problémának azt tekintem, ami:
A. Ismétlődik.
B. Feszültséget okoz.
C. Nem tudod megoldani.

A világon a magyar az egyetlen nyelv, ahol a pÉNz szóban én is ott vagyok.  Megmutatva ezzel, hogy a hozzám érkező pénznek legtöbb aspektusa bennem gyökerezik.

Mondják, hogy "A pénz nem boldogít." Rendben, akkor próbálj meg a pénz nélkül boldog lenni. Ez éppen úgy nem fog sikerülni, mint ha túl sok pénzed van. Mégis érezzük, hogy valami módon a pénz az életünk, boldogulásunk elválaszthatatlan része.

Tapasztalatim szerint létezik egy bizonyos sáv, aminél ha kevesebb pénzzel rendelkezünk feszülté válunk. Van egy kényelmi zóna, amiben ha azzal a bizonyos összeggel/havi jövedelemmel rendelkezünk jól érezzük magunkat, ekkor a pénz jelenléte nyugtatólag ha ránk. És van egy összeg, ami felett a sok pénz jelenléte feszülté tesz. (Pl. ezért szegényednek el gyorsan a lottó milliomosok. Természetesen ha valaki tudja kezelni a sok pénzt, képes a lottó millióit megőrizni és gyarapítani is.)

Visszatérve a fent említett férfi történetéhez. A gyermek korában történt események miatt létrejött egy rutin a lelke mélyén, ami azt a "programot" sugározta, hogy "a számodra fontos nő el fog hagyni és az neked rossz". Amikor egy nővel bensőséges kapcsolat lett, feszülté vált. Tudta, hogy el fogják hagyni. Ezzel a feszültséggel a szívében nem tudott az aktuális vállalkozásira koncentrálni és jövedelme hanyatlani kezdett.  Az aktuális partnere pedig elkezdte magát rosszul érezni, hiszen ennek a "Gazdag, jóképű férfinak ilyen rosszul mennek az ügyei? " ez a bizonytalanság pedig a nőket tette feszülté, annyira mindenképpen, hogy családalapítást halasztását válasszák. Ez a két feszültség egy párkapcsolatban nem tartható fenn hosszú ideig.  3-5 éven belül a minden kapcsolata megszakadt. (Elhagyták a nők.) Ekkor a jövedelme meredeken emelkedni kezdett és ismét egy nagyon vonzó partinak tűnt a hölgyek szemében. Jelentkező is akadt bőven. Már csak emberünk tartott attól, hogy ismét közeledjen egy hölgyhöz, mert tudta, hogy nem lesz hosszú a kapcsolat, sőt a jövedelmét is féltette. Lehet, hogy agglegénynek szánta a sors? Biztosan nem, hiszen nagyon vágyott családra, gyerekekre, szerető feleségre.

Hogyan lehet kijutni ebből a helyzetből? Ehhez első lépésként járjuk körül a boldogság fogalmát.

Mi a boldogság? A boldogság egy érzés.

Milyen körülmények együttállásakor jelenik meg a boldogság érzése?
* Tudom, hogy mit szeretnék és meg is tudom tenni azt.
* Ezzel a cselekedettel a környezetemből elfogadás érkezik hozzám.

Emberünk első döntése, hogy szeretne-e családot? Az Ő válasza határozott igen. A fenti érzelmi helyzet útját állhatja boldogságának. Megalkuvásképpen élhet egyedül, csakhogy attól sem lesz boldog.

Hogyan tud a férfi kijutni ebből a helyzetből?
Amint képes feloldani / feldolgozni azt, hogy az anya 5 évesen elhagyta egy éjszaka majd "többé nem jött vissza" - mert gyerekként ezt élte át. Képessé válik párkapcsolatában nyugodt maradni. Ha nyugodt - mert nem tart attól, hogy a számára fontos nő egyik pillanatról a másikra kilép az életéből - akkor képes lesz fenntartani sőt növelni jövedelmét a fontos nő jelenlétében is.

A feszültséget okozó érzelem feldolgozását követően a férfinek, csak annyiban megváltozik az élete, hogy nem tart többé attól, hogy a párja elhagyja. Ez nem köti le a figyelmét, képes lesz figyelni a vállalkozásiakra és a párkapcsolatára. És egy napon családja is lehet.

A problémának hatékony feloldása érdekében az AnaLog Terápiát és a Reinkarnációs Terápiát használom. Tudj meg többet a módszerről...

 

Sebők Zsolt

A személyes (vagy online) találkozó során, közös munkával, megkeressük és átalakítjuk az események alakulásáért felelős tapasztalatokat. A legtöbb esetben ezzel az átalakítással a probléma fő okát szüntetjük meg.
Copyright © 2021 – 2024 | Sebők Zsolt - Minden jog fenntartva Honlapkészítés: Inspiráló Honlapok
envelopephone-handsetcalendar-fullmagnifiercross linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram